1. fejezet

Idegesen doboltam a lábammal az autóban. Remegő kezeimmel játszadoztam, miközben néztem ki az ablakon. Az őszi napsugár világított be, az amúgy is fülledt levegőjű autóba.
Összeszorítottam a szemem, és sóhajtottam egyet. Majd egy kezet éreztem a vállamon.
- Kicsim...Ne idegeskedj már ennyire! - mondta az anyukám, aki vezette az autót.
Ránéztem, de ő akkor már az utat figyelte.
 - Tudom, mit érzel. - folytatta. - Az első napom az egyetemen, nekem is ilyen idegeskedés mellett telt. De nincs okod félni. Biztosan találsz majd barátokat. - nyugtatott.
 - Akkor is izgulok. A gimiben sem voltak barátaim anyu... - suttogtam.
 - De ez nem a gimi. - válaszolt anya. - Ez egyetem. És itt már okosabb, értelmesebb emberek vannak. Hidd el nekem kicsim.
Újra az ablak felé fordítottam a fejem. Lehet, hogy anyámnak igaza van. Semmitől sem lesz jobb ha itt idegeskedek. Kicsit lenyugodtam. De a csend még mindig zavart.
- Anyu, bekapcsolhatom a rádiót? – kérdeztem.
- Persze kicsim, nyugodtan. – válaszolt.
Odanyúltam hát, és kerestem valami jó rádiócsatornát. Végül a Hits Rádióra esett a választásom.
- Most pedig következzék Michael Jackson legújabb slágere: A Billie Jean!
Kedveltem ezt a számot. Főleg az intrót.
 - Hogy felkapták ezt a Jackson gyereket nem? – kérdezte anyum.
 - Aha. De szerintem nem rossz. Nekem ez a száma bejön. – mondtam.
Innentől kezdve, amíg oda értünk nem beszéltünk többet. Viszont, amikor megláttam a hatalmas egyetem épületét, és a hozzá tartozó kollégiumot, ahol mától fogva lakni fogok elöntött újra a pánik. Remegve szálltam ki az autóból. Becsuktam az ajtót, de nem mozdultam. Csak bambultam magam elé.
 - Kicsim, segítenél, esetleg? – szólt rám anya, mert alig bírta el a bőröndjeimet.
 - Öhmn, persze. Bocsi anya. - rohantam oda. Elvettem tőle az egyik bőröndöt, és már mentem volna fel a lépcsőn, de anyu megállított.
 - Edina, várj. Kicsim..Biztos vagy benne hogy koleszos akarsz lenni..? Hiszen nem lakunk olyan messze, 40 perc az út..Nem értem miért akarsz a koleszben lakni. - kezdte újra azt a témát amin heteken keresztül vitatkoztunk.
 - Biztos vagyok benne anya. - sóhajtottam fel. Idegesített hogy mindig ezzel a témával jön. Már ezerszer átbeszéltük. Nem fogom megváltoztatni a döntésem. Tizennyolc vagyok, pár hónap híján tizenkilenc, az istenért. Már igazán hozhatok saját döntéseket.
Láttam anyun hogy nem igazán akarja ezt. De végül bólintott, és segített felvinni a cuccomat. Oda akart jönni velem a recepcióhoz, ahol a diákokat fogadták. De megállítottam.
 - Anyu, innentől már boldogulok... - mondtam.
 - Biztos?
Bólintottam.
 - Gyere ide kislányom. - szorosan magához ölelt. Vissza öleltem, de nem akart nagyon elengedni. Sőt, még erősebben szorított.
 - Anyu..Anyu..Nem kapok levegőt. - nevettem el magam.
 - Persze, persze. Ne haragudj. Akkor jövő héten, pénteken jöjjek csak érted ugye? - kérdezte.
 - Igen. Hétvégére itt maradok. Az első héten nem árthat. - mondtam.
 - Jól van drágám. Vigyázz magadra. Szia! - köszönt el.
 - Szia anyu.
Beszállt az autójába, és elhajtott. Pár percet még ott álldogáltam, majd beborult. Észbe kaptam hogy be kéne végre jelentkezni, hát odamentem a recepcióhoz.
 - Jó napot. - köszöntem.
 - Jó napot. Gólya vagy igaz? Nem ismerős az arcod. - nézett kedvesen az idős nő aki ott állt.
 - Öö..Igen, az vagyok.
 - Neved? - ment oda a számítógéphez.
 - Edina Fairy. - hajtottam le a fejem mert tudtam mi jön.
 - Edina.....? - nézett furcsán rám.
 - öö igen..Félig magyar vagyok. - mondtam. Jaj, de utálom már ezt. Mindig mindenki a nevem miatt érdeklődik.
 - Értem. Várj, megkeresem a neved... - görgetett lefelé az egérrel. - Meg is vagy. Tessék itt a szoba kulcsod. - nyomott a kezembe egy kulcsot, rajta egy számmal: 69.
Elmosolyodtam a szám láttán.
 - Köszönöm. - vigyorogtam hülyén, majd indultam megkeresni a szobámat. Elég magas épület volt, 1 emeleten 30 szoba volt. Tehát a második emeletre kellett felmennem. Ahogy mentem felfele a lépcsőn egy csomó másik lány és fiúkkal találkoztam. Megnyugodtam mikor láttam hogy nem én vagyok az egyetlen ijedt arc. Biztosan ők is újak. Viszont láttam egy két idősebb embert, bár ők is normálisnak tűntek. Anyunak igaza volt. Ahogy mentem a szobám felé, sikítást, egy nagy puffanást, majd nevetést halottam. Megfordultam és egy lány feküdt a földön hasalva, elejtve a könyveket ami nála voltak. Páran kuncogtak, én pedig egyből odamentem hozzá.
 - Jó vagy? - kérdeztem.
 - Igen.. - nyögött. - De ez fantasztikus. Már az első napon leégetem magam.
 - Ugyan már.. - nyugtattam, és segítettem a könyveit felszedni. - Te is gólya vagy?
 - Aha. Éppen a szobámat keresem. Valami Fairyvel leszek egy szobában... - mondta, miközben felálltunk.
Megszeppentem.
 - Fairy? Én Edina Fairy vagyok... - mondtam.
Meglepettem nézett rám.
 - Tényleg? 69-es szoba?
 - Igen. - már szélesen vigyorogtam.
 - Hát akkor..Ebben az esetben örülök hogy megismerhetem a szobatársamat. - nyújtotta a kezét. - Bella Downey vagyok.
Megszorítottam a kezét, de bosszantóan ismerős volt a neve. Downey..Downey...Aztán beugrott.
 - Van közöd Robert Downeyhoz? - kérdeztem. Elnevette magát.
 - Igen. Ő az apám. - vigyorgott.
Kitágult szemekkel néztem rá, mire megint nevetni kezdett.
 - Mindenki pontosan ilyen megszeppent arccal szokott nézni. - mosolygott.
Én is elnevettem magam.
Megtaláltuk a 69-es szobát, és beléptünk. Egész szép szoba volt. 4 ágy volt benne, és ugyanennyi szekrény, plusz egy fürdőszoba.
 - Lesz még valaki velünk? - kérdeztem.
 - Nem. Direkt megkérdeztem, de azt mondták hogy elég kevés új diák van, szóval nyugodtan lehetnek kettesével egy szobában. Csak ketten leszünk. - válaszolt, majd kiválasztottuk az ágyunkat, és a szekrényt. Még volt erkélyünk is.

"Felrakta az első posztert."

Kipakoltunk, és minden betettünk a helyére. Aztán azt láttam hogy Bella posztereket vesz elő. Nem láttam pontosan kik voltak rajta.
 - Edina..Nem zavar téged ha felrakok egy két posztert? - kérdezte.
 - Nem dehogyis. Nyugodtan. - mosolyogtam.
 - Köszi. - mosolygott vissza, és elővett egy celluxot. Felrakta az első posztert.
 - Szereted Michael Jacksont? - kérdeztem.
 - Oh igen.. imádom. Te nem szereted? - érdeklődött.
 - Nem is szeretem, nem is utálom. Van egy két jó száma.
Válaszként rám vigyorgott, és felrakta a többi posztert is. Csak MJs posztere volt.
 - Apud híres színész.Nem találkoztál Még Jacksonnal? - kérdeztem.
Szomorúan rám pillantott.
 - Sajnos nem. Pedig apu már mindent elkövetett, de még nem tudta elérni.
 - Értem.
Mikor végeztünk a pakolással, mindketten elővettük a laptopunkat, és belemerültünk az internet világába. A közösségi oldalakon bejelöltük egymást, és csodálva néztem azt hogy Bellának mennyi ismerőse, és követője van. Nem véletlen, apja híres, ünnepelt színész. Órákat elvoltunk így, majd a éhesek lettünk.
 - Nem jössz kajálni? - kérdezte.
 - De, menjünk. - csuktam le a gépemet, és elindultunk.