2. fejezet

Nagyon jól elszórakoztunk Bellával, nagyon jó fej csajszi. Őszintén örülök, hogy megismerhettem. Sőt, mikor lementünk enni a büfébe, találkoztunk még pár emberrel, és kiderült, hogy csoporttársak leszünk. Jól elhülyéskedtünk velük, és kiderült, hogy Bella és én pontosan ugyan olyan diplomát akarunk szerezni. Mindketten pszichológusok akarunk lenni. Ezen jó nagyot csodálkozunk.

-         És mióta akarsz az lenni? – kérdezte.

-         Hú, amióta az eszemet tudom. Gondolkoztam azon, hogy börtön pszichológus leszek, de nem tudom. Majd még meglátjuk. – mosolyogtam.

***

Hamarosan elérkezett az este, Bellával hamar elmentünk aludni, mivel holnap kezdődik a munka. Nem akartunk fáradtak lenni már az első napon.

***

Másnap reggel álmos fejjel ébredtünk, hiába aludtunk majd’ 12 órát. Elkészültünk, mert lassan kezdődött az első előadás. Új hallgatóként, nem igazán lenne jó, ha lekésnénk.

Én rajtam megint eluralkodott a félelem, féltem attól, hogy vajon mennyire lesz nehéz a tananyag. De szerencsére nem csak én voltam így, ráadásul az előadók nagyon aranyosak voltak, és beavattak minket, mit kell figyelni, hogy kell jegyzetelni, meg a többi dologba is.

Amikor éppen nem voltak előadások a rádióból zene szólt, ami nagyon jó hangulatba hozta az egész egyetemet. Mindenki nagyon kedves, aranyos volt. Legalábbis először azt hittem.

De az ebédszünetben megváltozott erről a véleményem.

-         Mond csak, szerinted sikerül megszereznem majd a diplomát? – kérdezte Bella, miközben éppen asztalt kerestünk magunknak.

-         Miért ne sikerülne? – nevettem.

-         Hogy miért? Azért kérlek szépen, mert a mai napból, amit mondtam, abszolút semmit nem értettem. – válaszolt.

-         Figyelj én szerintem.. – nem tudtam befejezni, mert hirtelen valaki nekem jött, és ennek köszönhetően elejtettem a tányéromat. Az ebédem tönkre ment, összetörtek a tányérok, ráadásul a ruhám is olyan lett.

-         - Nem tudsz vigyázni? – kérdezte tőlem az illető. Ránéztem, és egy plazacicát láttam magam előtt. Hosszú, fenékig érő kivasalt haj, erősen kisminkelt szemekkel, műszempillákkal. Az öltözékéről ne is beszéljünk.

-         Már ne is haragudj, de te jöttél nekem. – mondtam felháborodva.

-         Jaj, tényleg. De nincs miért bocsánatot kérnem. A béna szerkódon csak javítani lehet. Inkább hálás lehetnél, hogy segítettem egy kicsit…- itt végignézett rajtam -… rendbe hozni. – mosolygott undokul, és engem ellökve az útból, eltipegett, a vihogó barátnőivel együtt. Tátott szájal néztem utánuk. Elképzelni nem tudtam, hogy tud valaki ekkora bunkó leni.

-         Gyere, segítek. – húzott le a földre Bella, és elkezdtük szedegetni felfele a szilánkokat. Többen oda jöttek, hoztak felmosót, és söprűt.

-         Ne foglalkozz vele. Ő Taylor Graham. Együtt jártam vele gimibe, ott is ugyanilyen volt. – mondta egy lány.

Nem válaszoltam, majd miután összeszedtük a ragyát, ami a földre került, Bella felkísért, mivel át kellett öltöznöm.

-         Nem hiszem el, hogy tud valaki ekkora tapló lenni? – méltatlankodott, miközben én öltöztem.

-         Csak tudnám mit ártottam neki. Különben is ő jött belém. Na, mindegy. Azt hiszem már az első nap megtaláltam azt, aki az ősellenségem lesz. – morogtam.

Bella erre elnevette magát, és bár nem poénnak szántam, én is elmosolyodtam.

***

Délutánra befejeződtek az előadások, legalábbis számunkra. Szabad program volt.

-         Nem megyünk el sétálni egy kicsit? – javasolta Bella.

-         - De elmehetünk. – mosolyogtam. – De én gördeszkázom. Nem zavar ha úgy megyek veled? – kérdeztem.

-         Te gördeszkázol? – csillogott a szeme.

-         Igen. – válaszoltam miközben elővettem a szeretett deszkámat.

-         Hű. És trükköket is tudsz?

-         Naná. – vigyorogtam. – Majd mutatok párat.

Felvettem a bukósisakot, és már indultunk is.

Az egyetemnek hatalmas területe volt, maga az udvarnak is. Volt még külön fagyizó a hallgatóknak. Bella a telefonját nyomkodta, én meg pár lépéssel előtte haladtam a gördeszkámmal.

-         Csinálj egy trükköt! – hallottam a hangját hátulról.

-         Oké. – mondtam, és ugrottam egyet.

-         Te jó isten. – nézett rám Bella tátott szájjal mikor odasétáltam mellé, a deszkával a kezemben. – Ezt még is mennyi ideig tanultad?

-         Ezt, körülbelül egy évig. – válaszoltam.

-         Jézus. Csak össze ne törd magad. – nevetett.

***

A két hét rettenetesen hamar eltelt, már dolgozatokat is írtunk. Éppen pakoltam, mikor Bella telefonja egy ismerős ritmussal csörögni kezdett. Hát persze hogy a Billie Jean volt az.

 - Bella, a telefonod! – kiabáltam a barátnőmnek A két hét alatt elválaszthatatlan barátnők lettünk.

 - Oh, köszi! – rohant be. Kezébe vette a telefont és a képernyőre meredt. – Apu. – mosolyodott el, majd felvette. – Szia, apa! – nevetett bele a telefonba.

 - Szia, szépségem! – hallottam Robert hangját, mire elmosolyodtam. Látszik, hogy rajonganak egymásért. – Na, mi újság van kincsem?

 - Hát semmi különös, éppen pakolok, anyu azt mondta, hogy délután négyre jön értem. Otthon leszel? – kérdezte.

 - Igen otthon leszek, de figyelj, ma megint lesz egy buli. Tudod, amire szoktál jönni. Ma nincs hozzá kedved?

Bella szeme felcsillant.

-         Ú, de, igen! Hánykor lesz?

-         Este nyolctól hajnalig.

-         Oh, akkor igen! – majd Bella rám nézett. – Apu, tartsd egy kicsit. Edina.. – szólt hozzám mikor eltakarta a telefont a kezével. – Nem jössz ma el velem egy buliba? – kérdezte.

-         Buli? Milyen buli? – néztem nagy szemekkel.

-         Majd elmondom, na, de jössz vagy nem?

-         Ööö hát igen. Ha nem gond. – mosolyogtam.

-         Jaj, már. – forgatta meg a szemét Bella mire elkuncogtam magam. – Na apu vagyok. Figyelj, jöhet a barátnőm is?

-         Barátnőd?

-         Igen itt az egyetemen ismertem meg, szobatársam.

-         Hát persze, nyugodtan kincsem. Küldjek majd értetek egy limuzint?

-         Limuzint hogyne. – morgott Bella. – Egy kocsit küldj. De akkor ide az egyetemre, mert akkor inkább itt maradok hétvégére.

-         Jól van kincsem. Akkor szólók anyádnak. Este találkozunk. Szeretlek puszi!

-         Én is szeretlek. Oké, szia! – ezzel Bella letette a telefont.

-         Apu megcsörget, majd ha itt esz értünk az autó, szerintem hétre lesz itt, mivel nyolckor kezdődik a buli és egy óra az út. Felhívod a szüleidet?

-         Ja, igen. – bólintottam, és már tárcsáztam is anyut. Szerencsére vita nélkül belement. 

-         Szuper, akkor válasszuk ki a ruhákat! – lelkendezett a barátnőm.

-         Bella, még csak 4 óra. Rá érünk!

-         Nem baj! – mosolygott, és már nyitotta is a szerényét.

-         Elmondod végre, milyen buli lesz? – kérdeztem.

-         Ja, igen. Hírességek lesznek ott. – mondta halál nyugodtan. Elkerekedett a szemem.

-         Hírességek?! De hiszen akkor nekem ott semmi keresnivalóm! – keseredtem el.

-          Jaj, maradj már. Nem te leszel ott az egyetlen. Johhny Deppnek is ott vannak a lányai barátnői!

-         Johhny Depp? – tátottam el a szám. – Johhny Depp is ott lesz?

-         Persze. Madonna is be szokott ugrani néha.

Erre már pláne nem tudtam mit mondani.

***

Hamar eltelt az a három óra. Bellával szerencsére pont elkészültünk. Ki sminkeltük egymást, és azt hiszem mind a ketten elégedetten szálltunk be az autóba amit Robert küldött értünk.

Bella ruhája

Edina ruhája

1. fejezet

Idegesen doboltam a lábammal az autóban. Remegő kezeimmel játszadoztam, miközben néztem ki az ablakon. Az őszi napsugár világított be, az amúgy is fülledt levegőjű autóba.
Összeszorítottam a szemem, és sóhajtottam egyet. Majd egy kezet éreztem a vállamon.
- Kicsim...Ne idegeskedj már ennyire! - mondta az anyukám, aki vezette az autót.
Ránéztem, de ő akkor már az utat figyelte.
 - Tudom, mit érzel. - folytatta. - Az első napom az egyetemen, nekem is ilyen idegeskedés mellett telt. De nincs okod félni. Biztosan találsz majd barátokat. - nyugtatott.
 - Akkor is izgulok. A gimiben sem voltak barátaim anyu... - suttogtam.
 - De ez nem a gimi. - válaszolt anya. - Ez egyetem. És itt már okosabb, értelmesebb emberek vannak. Hidd el nekem kicsim.
Újra az ablak felé fordítottam a fejem. Lehet, hogy anyámnak igaza van. Semmitől sem lesz jobb ha itt idegeskedek. Kicsit lenyugodtam. De a csend még mindig zavart.
- Anyu, bekapcsolhatom a rádiót? – kérdeztem.
- Persze kicsim, nyugodtan. – válaszolt.
Odanyúltam hát, és kerestem valami jó rádiócsatornát. Végül a Hits Rádióra esett a választásom.
- Most pedig következzék Michael Jackson legújabb slágere: A Billie Jean!
Kedveltem ezt a számot. Főleg az intrót.
 - Hogy felkapták ezt a Jackson gyereket nem? – kérdezte anyum.
 - Aha. De szerintem nem rossz. Nekem ez a száma bejön. – mondtam.
Innentől kezdve, amíg oda értünk nem beszéltünk többet. Viszont, amikor megláttam a hatalmas egyetem épületét, és a hozzá tartozó kollégiumot, ahol mától fogva lakni fogok elöntött újra a pánik. Remegve szálltam ki az autóból. Becsuktam az ajtót, de nem mozdultam. Csak bambultam magam elé.
 - Kicsim, segítenél, esetleg? – szólt rám anya, mert alig bírta el a bőröndjeimet.
 - Öhmn, persze. Bocsi anya. - rohantam oda. Elvettem tőle az egyik bőröndöt, és már mentem volna fel a lépcsőn, de anyu megállított.
 - Edina, várj. Kicsim..Biztos vagy benne hogy koleszos akarsz lenni..? Hiszen nem lakunk olyan messze, 40 perc az út..Nem értem miért akarsz a koleszben lakni. - kezdte újra azt a témát amin heteken keresztül vitatkoztunk.
 - Biztos vagyok benne anya. - sóhajtottam fel. Idegesített hogy mindig ezzel a témával jön. Már ezerszer átbeszéltük. Nem fogom megváltoztatni a döntésem. Tizennyolc vagyok, pár hónap híján tizenkilenc, az istenért. Már igazán hozhatok saját döntéseket.
Láttam anyun hogy nem igazán akarja ezt. De végül bólintott, és segített felvinni a cuccomat. Oda akart jönni velem a recepcióhoz, ahol a diákokat fogadták. De megállítottam.
 - Anyu, innentől már boldogulok... - mondtam.
 - Biztos?
Bólintottam.
 - Gyere ide kislányom. - szorosan magához ölelt. Vissza öleltem, de nem akart nagyon elengedni. Sőt, még erősebben szorított.
 - Anyu..Anyu..Nem kapok levegőt. - nevettem el magam.
 - Persze, persze. Ne haragudj. Akkor jövő héten, pénteken jöjjek csak érted ugye? - kérdezte.
 - Igen. Hétvégére itt maradok. Az első héten nem árthat. - mondtam.
 - Jól van drágám. Vigyázz magadra. Szia! - köszönt el.
 - Szia anyu.
Beszállt az autójába, és elhajtott. Pár percet még ott álldogáltam, majd beborult. Észbe kaptam hogy be kéne végre jelentkezni, hát odamentem a recepcióhoz.
 - Jó napot. - köszöntem.
 - Jó napot. Gólya vagy igaz? Nem ismerős az arcod. - nézett kedvesen az idős nő aki ott állt.
 - Öö..Igen, az vagyok.
 - Neved? - ment oda a számítógéphez.
 - Edina Fairy. - hajtottam le a fejem mert tudtam mi jön.
 - Edina.....? - nézett furcsán rám.
 - öö igen..Félig magyar vagyok. - mondtam. Jaj, de utálom már ezt. Mindig mindenki a nevem miatt érdeklődik.
 - Értem. Várj, megkeresem a neved... - görgetett lefelé az egérrel. - Meg is vagy. Tessék itt a szoba kulcsod. - nyomott a kezembe egy kulcsot, rajta egy számmal: 69.
Elmosolyodtam a szám láttán.
 - Köszönöm. - vigyorogtam hülyén, majd indultam megkeresni a szobámat. Elég magas épület volt, 1 emeleten 30 szoba volt. Tehát a második emeletre kellett felmennem. Ahogy mentem felfele a lépcsőn egy csomó másik lány és fiúkkal találkoztam. Megnyugodtam mikor láttam hogy nem én vagyok az egyetlen ijedt arc. Biztosan ők is újak. Viszont láttam egy két idősebb embert, bár ők is normálisnak tűntek. Anyunak igaza volt. Ahogy mentem a szobám felé, sikítást, egy nagy puffanást, majd nevetést halottam. Megfordultam és egy lány feküdt a földön hasalva, elejtve a könyveket ami nála voltak. Páran kuncogtak, én pedig egyből odamentem hozzá.
 - Jó vagy? - kérdeztem.
 - Igen.. - nyögött. - De ez fantasztikus. Már az első napon leégetem magam.
 - Ugyan már.. - nyugtattam, és segítettem a könyveit felszedni. - Te is gólya vagy?
 - Aha. Éppen a szobámat keresem. Valami Fairyvel leszek egy szobában... - mondta, miközben felálltunk.
Megszeppentem.
 - Fairy? Én Edina Fairy vagyok... - mondtam.
Meglepettem nézett rám.
 - Tényleg? 69-es szoba?
 - Igen. - már szélesen vigyorogtam.
 - Hát akkor..Ebben az esetben örülök hogy megismerhetem a szobatársamat. - nyújtotta a kezét. - Bella Downey vagyok.
Megszorítottam a kezét, de bosszantóan ismerős volt a neve. Downey..Downey...Aztán beugrott.
 - Van közöd Robert Downeyhoz? - kérdeztem. Elnevette magát.
 - Igen. Ő az apám. - vigyorgott.
Kitágult szemekkel néztem rá, mire megint nevetni kezdett.
 - Mindenki pontosan ilyen megszeppent arccal szokott nézni. - mosolygott.
Én is elnevettem magam.
Megtaláltuk a 69-es szobát, és beléptünk. Egész szép szoba volt. 4 ágy volt benne, és ugyanennyi szekrény, plusz egy fürdőszoba.
 - Lesz még valaki velünk? - kérdeztem.
 - Nem. Direkt megkérdeztem, de azt mondták hogy elég kevés új diák van, szóval nyugodtan lehetnek kettesével egy szobában. Csak ketten leszünk. - válaszolt, majd kiválasztottuk az ágyunkat, és a szekrényt. Még volt erkélyünk is.

"Felrakta az első posztert."

Kipakoltunk, és minden betettünk a helyére. Aztán azt láttam hogy Bella posztereket vesz elő. Nem láttam pontosan kik voltak rajta.
 - Edina..Nem zavar téged ha felrakok egy két posztert? - kérdezte.
 - Nem dehogyis. Nyugodtan. - mosolyogtam.
 - Köszi. - mosolygott vissza, és elővett egy celluxot. Felrakta az első posztert.
 - Szereted Michael Jacksont? - kérdeztem.
 - Oh igen.. imádom. Te nem szereted? - érdeklődött.
 - Nem is szeretem, nem is utálom. Van egy két jó száma.
Válaszként rám vigyorgott, és felrakta a többi posztert is. Csak MJs posztere volt.
 - Apud híres színész.Nem találkoztál Még Jacksonnal? - kérdeztem.
Szomorúan rám pillantott.
 - Sajnos nem. Pedig apu már mindent elkövetett, de még nem tudta elérni.
 - Értem.
Mikor végeztünk a pakolással, mindketten elővettük a laptopunkat, és belemerültünk az internet világába. A közösségi oldalakon bejelöltük egymást, és csodálva néztem azt hogy Bellának mennyi ismerőse, és követője van. Nem véletlen, apja híres, ünnepelt színész. Órákat elvoltunk így, majd a éhesek lettünk.
 - Nem jössz kajálni? - kérdezte.
 - De, menjünk. - csuktam le a gépemet, és elindultunk.